Maestro Crudelio

   Az utca kihalt volt, hisz a délelőttben nincs semmi érdekes az utcán. Sárika ma is megállt a Pintérné cukrászdája előtt, hogy kissé összeszedje gondolatait. Egy éltes asszonyság lépett ki az ajtón ördögien visító unokájával, németül szitkozódott, s úgy nézett Sárikára, mint egy boszorkányra. Rossz előjel ez, gondolta a kisasszony, majd kitérve a nő tekintete elől, megindult a Mester üzlete felé. Sándor bácsi talán dühös lesz, de az is bizonyos, hogy kis átalakítással eladja hamar azt a szép fűzőt, pár hét alatt megbékél, s mire a fürdőhelyekről augusztusban visszaszállingóznak a tanítványok, s ismét lesz elegendő pénz, megrendeli azt a csodás fűzőt. Sárika ismét megtorpant. Lehet, hogy a Mester annyira megorrol, hogy többé szóba sem áll Sárikával, vagy elképzelhető az is, hogy az a fűző más lesz, nem ilyen… ilyen valamilyen.
   A kisasszony benyitott a szabóság ajtaján, s elmélázva a kis csengő furcsa hangján, belépett a félhomályos üzletbe. Egy darabig halkan szólongatta a Mestert, de nem mozdult semmi, csak a fejetlen próbababák figyelték őt, halk roppanással jelezve jelenlétüket. Sárika óvatosan a tükör elé lépett, s a tegnapi emlék oly tisztán rajzolódott előtte, hogy a szíve kalapálni kezdett az izgalomtól. Hogy történhetett meg az a sok szörnyű dolog? Minden bizonnyal elvette az eszét a vén ördög, vagy talán a varázslatos fűző… Az bizonyos, hogy ma óvatos lesz, hiszen egy ilyen kisvárosi úrihölgy nem engedheti meg magának, hogy szájukra vegyék az emberek. Vetkőzni… hogy fordulhatott ez elő? A függöny mögötti kis ajtó megnyikordult, s a folyosóról léptek nesze hallatszott. Zavartan ellépett a tükör mellől, kezeit hátratette, s elmélyedten bámulta a mennyezetet.

   A kalauz lassú léptekkel végigjárta a fülkéket. Kötelességét, mely az elszenderedett utasok udvarias figyelmeztetéséből, s az itt felejtett poggyászok felkutatásából állott volna, mélázó figyelmetlenséggel végezte, hisz már hajnalban elrendelte a restiben, hogy visszaérkezésére nagy tányér halászlével várják. A leves ábrándját az utolsó fülkéből hallatszó zokogás oszlatta el, melyet Sárika, a fiatal zongoratanárnő produkált oly elkeseredett hévvel, hogy a kalauz ijedtében szinte letépte az ajtót.
- Az Isten szerelmére, mi történt kisasszony?- kérdezte rémülten. Az ifjú hölgy összerezzent a váratlan látogatástól, s zokogása szipogássá szelídült, miközben intett, hogy elkeseredésének okát nem fedi fel senki előtt. A kalauz a kezét nyújtotta, felsegítette Sárikát, majd a peronajtóhoz kísérte, hol a zongoratanárnő, kis zsebkendőjével megigazgatta arcát, majd a fiatalemberhez fordult, s könyörgő tekintettel, mélyen a szemébe nézett.
- Arra kérem Péter, erről ne beszéljen senkinek...- szólt elcsukló hangon, s a kalauz, ki hivatásánál fogva komoly titkok tudója volt, egy félreérthetetlen fejmozdulattal jelezte, hogy a kisasszonnyal történtek őnála mély eltemettetésre lettek ítélve. Sárika halk köszönetet rebegett, majd kecsesen lelépkedett a lépcsőkön, s elindult a főutca felé.

   A Spártai Férfi ismét vonatra szállt, méretes ébenfa bőröndjét maga mellé fektette az üres kupéban, és aggódva tekintett ki az ablakon, összeszorított ajkakkal bámulva a hideg párába burkolt tájat. Aggodalmának oka éppen önnön maga volt, mert érezte, hogy az idő, amit a mai napra szánhat nem lesz elegendő. Azonban a Spártaihoz hasonló férfiak nem merülhetnek el hosszú ideig kínjaik mocsarában, így hátradőlt a kopott bőrülésen és átadta magát az eljövendő órákat felidéző álmainak.
   Mivel a Mosolygós Kislány a szüleivel élt, egy színházi kolléga lakását kellett felkeresniük, ki maga is komoly ember lévén, örömmel segített, hogy a Tanítás első napja a lehető legkellemesebb legyen. Szótlanul lépkedtek a már-már kihalt Dob utcában, s a Spártai Férfin ismét úrrá lett az a gonosz aggodalom, mely mindig ott rágja magát az igaz ember szívében. Vajon kellőképpen felkészült-e a Leány a mai napra? Mert noha a Bambi presszóban elbeszélgettek, kellőképpen érintve az elkövetkező idők minden lehetséges mozzanatát, a Spártai tudta, hogy az ilyen eseményekre - különösen ha az az első az életben - nem lehet igazán felkészülni.

   A Spártai Férfi, régimódi ember lévén, az újsághirdetést részesítette előnyben, mert bár tudta, hogy az idő nem neki dolgozik, s a múlt, a ködbe vesző napok boldogsága immár nem tér vissza többé, a szíve mélyén mégis érezte, hogy vannak a világban olyan lányok, akik ha fiatalabbak is nála - s erről ők maguk sem tudnak - hasonlóképpen vélekednek a világ nagy dolgairól, s eképpen ókor újsághirdetést is olvasnak az online kínálatot félreseperve.
   Mivel a Spártai Férfi ritkán tévedett, alig két heti hirdetés után egy januári napon, megtalálta partnerét, noha partnere erről, ott és akkor még nem tudott, mivel nem a Spártai Férfi hirdetésére válaszolt, hanem ő maga is hirdetett. A Spártai Férfi cinikus félmosollyal olvasta végig a hirdetést, mert igen tetszett neki, amit látott, ám érzett a sorok között valamit, ami nem odaillő volt, vagy inkább olyasmi, ami nem minden kétséget kizáróan neki szólt. Márpedig azt mindannyian tudjuk, hogy a Spártai Férfihoz hasonló ritka jellemek - noha tisztában vannak a vállalkozásuk lehetetlenségével - szeretnek kizárni minden kétséget.

   A Spártai Férfi - noha nem ott lakott - Szegedről átruccant Kalocsára egy kora nyári langyos délelőttön. Itt a szülői házban, egy vasalóállványhoz kötötte a ruháitól megcsupaszított Kalocsai Kislányt, majd annak testét mézzel kente be, s örömét lelve a mézzel csurgó, formás farpofák édes látványában, jókedvűen kacsintó félmosollyal paskolta az odaadóan kitárulkozó nagyajkakat. A történethez tartozik, hogy ez az - egymást egyébként minden tekintetben tisztelő - két ember, a Leány távoli rokonainál vacsorázott, s figyelmessége jeléül Spártai Férfi egy hatalmas tál illatozó csiperkét ajándékozott a Ház Asszonyának, melyet az est folyamán fel is szolgáltak.
    Az avatatlan olvasót csábítja a különös történet, hogy általánosítson és Kalocsát a Gyönyörök Városának nevezze. Ez az általánosítás azonban túlzás, mert a Spártai Férfi - talán azért mert az emlékei az idő múlásával megszépültek - már maga sem emlékszik, hány rokon életét követelte a gombamérgezés. Akárcsak Ő tenné, magam is óva intek minden halandót a Női Testre kent méztől, mely buja látványával eltompítja az elmét, ha az mégoly élesen fenséges is, mint Spartai Férfi elméje...

   A Budai Ember, fiatal kora ellenére, az egyik legtapasztaltabb és legügyesebb Majszter kies hazánkban. Ha megkérdezel tíz tiszteletre méltó Nőt, hogy ha választhatna, hogy ki vágja el a torkát, akkor kit választana... nos tízből kilenc Leány a Budai Embert nevezi meg, mint kívánatos végzetét. A Budai Embert kevéssé érdekelte a pénz, annál inkább az áldásos tevékenység, melyet érzelemmentesen, ám precíz szakember módjára végzett mindazon Nők körében, kiket érdemesnek talált e ritka megtiszteltetésre. Örökölt kicsiny lakásának büszkeségéről a hatalmas erkélyről, melyet ő loggiának nevezett, szomorúan figyelte mint pusztul Buda, mint pusztul a Tabán, miként hordják el és teszik tönkre a kor pondrói és férgei.
    Kenyerét nemes fákból faragott díszes kínzóeszközök, pacskolók, és kalodák készítésével kereste. Noha idejének jelentős részét képek festésével is töltötte, e képekből ritkán adott el, sőt láttatni is alig engedte őket, mert - mint mondotta - nem evilági embereknek készültek. Gyönyörű temetéseket, fiatal özvegyeket, siralomházat, avagy meggyötört és zokogó leányok mezítelen testének elbűvölő képét vetette vászonra.

  B.Kálmán, Kecskeméten élő - válása előtt ügyészként dolgozó - zugjogász, felszólította az előtte térdelő Kötözött Kezű Kislányt, hogy meredő péniszét a szájába vegye. A Kötözött Kezű oly buzgósággal hajtotta végre az utasítást, hogy B.Kálmánnak nem csak duzzadó péniszét, de mindkét lábát elnyelte. A volt ügyész, akiről tudvalévő, hogy igen rövid kézzel áldotta meg a Jóisten, képtelen volt pofon vágni a Kislányt, noha igen nagy hévvel és vöröslő arccal hadonászott, hogy a Teli Szájú Gyermek túlbuzgóságáért méltó büntetést vegyen. A Leány zavartan próbált mosolyogni, de hatalmasra feszülő, teli szájával oly ijesztően torz látványt nyújtott, hogy B. Kálmán - bár nem sok kellett számára az orgazmushoz - eszméletét vesztette. Péniszét a fővárosi sebészprofesszorok megmentették, de mindkét lábát combtőben elveszítette.
   A történet hallatán hiba lenne azt állítani, hogy Kecskemét az Elnyelt Lábak Városa, az eset tanulságát inkább abban látom, hogy jogi pályán az orális együttlét, még pénteken is kockázatos, holott közismert, hogy a péntek - különösen a péntek délután - már inkább pihenőidőnek számít a Duna-Tisza Közén.

    A Spártai Férfi - vidéki úriember lévén - igen ritkán járt Budapesten. Mikor azonban a székesfővárosban ütött tanyát arra a pár igen gonosz napra, soha nem mulasztotta el, hogy reggelijét a Margit-híd lábánál megbúvó Bambi Presszóban költse el. E helyütt kizárólag omlettet szolgáltak fel, igaz, ezt őrölt paprikával megszórva és friss péksüteménnyel tálalva. A hölgyek sokat látott idős felszolgálók voltak, fekete szoknyában és ingben, kis fehér csipkeköténnyel és magasszárú, orrkivágott cipőben, ahogy azt az illem és a jóízlés megkívánja.