Maestro Crudelio

   A Spártai Férfi ismét vonatra szállt, méretes ébenfa bőröndjét maga mellé fektette az üres kupéban, és aggódva tekintett ki az ablakon, összeszorított ajkakkal bámulva a hideg párába burkolt tájat. Aggodalmának oka éppen önnön maga volt, mert érezte, hogy az idő, amit a mai napra szánhat nem lesz elegendő. Azonban a Spártaihoz hasonló férfiak nem merülhetnek el hosszú ideig kínjaik mocsarában, így hátradőlt a kopott bőrülésen és átadta magát az eljövendő órákat felidéző álmainak.
   Mivel a Mosolygós Kislány a szüleivel élt, egy színházi kolléga lakását kellett felkeresniük, ki maga is komoly ember lévén, örömmel segített, hogy a Tanítás első napja a lehető legkellemesebb legyen. Szótlanul lépkedtek a már-már kihalt Dob utcában, s a Spártai Férfin ismét úrrá lett az a gonosz aggodalom, mely mindig ott rágja magát az igaz ember szívében. Vajon kellőképpen felkészült-e a Leány a mai napra? Mert noha a Bambi presszóban elbeszélgettek, kellőképpen érintve az elkövetkező idők minden lehetséges mozzanatát, a Spártai tudta, hogy az ilyen eseményekre - különösen ha az az első az életben - nem lehet igazán felkészülni.
   Megállt egy pillanatra a lépcsőház hatalmas kapuja előtt, lehajtott fejjel gyorsan végiggondolt mindent, de a Mosolygós Kislány megérintette a kezét és így szólt:
- Én felkészültem...
A Spártai feltekintett és elmosolyodott. Hosszú évek álltak már mögötte, megjárta a Poklot és időzött az Olümposzon, így tudta, hogy ilyesmit, ily módon, ezerből egy mond.
   A lakás igazi legénylakás volt, noha gazdája a vendégekre való tekintettel, igyekezett a rend látszatát kelteni, minden lehető módon. A Spártai megkérte a Kislányt, hogy tisztálkodjék meg alaposan, s míg a Leány a fürdőszoba felé indult, a férfi kinyitotta ébenfa bőröndjét és egy asztalkára kipakolta kellékeit.
   Szerette a zuhanyrózsából freccsenő víz titokzatos hangját, de most nem elégedett meg a látvány elképzelésével, hanem megállt a fürdőszoba ajtajában, és végigsimogatta szemével a vízcseppekben fürdő testet. A Kislány mosolyogva fordított hátat, és a Spártainak igen tetszett ez a szégyenlősség. Visszament a szobába, ahol a hatalmas bőrfotelt az ablak alá igazította, leült, és az ajtóra szegezett tekintettel várt...
   A kislány a fürdőszobában talált hatalmas törölközőbe burkolózva érkezett, a Spártai maga elé intette, és megkérte, hogy térdeljen elé, s hallgassa figyelmesen. kedves hangon, lassan és megfontoltan beszélt, kicsiny szüneteket tartva mondatai között, s közben árgus szemekkel figyelte a Leány arcát, reménykedve abban, hogy olvashat általa a gondolatokban.
- Most tele vagy álmokkal, elképzelésekkel csupa olyasmivel, ami próbálja megjeleníteni számodra azt az utat, amire lépni készülsz. Ez azonban nem sikerülhet, és káros lehet előmeneteledre. Tehát az első feladatod, hogy eldobd ezeket a gondolatokat, sőt eldobd a tested is, legalábbis abban az értelemben, ahogy eddig gondoltál rá. A tested és gondolataid felett többé nem te rendelkezel, mindezeket a kezembe kell tenned, rábízva magad jósorsodra.
A Kisleány komoly arccal bólintott, és kissé lehajtotta a fejét, talán elképzelve az elkövetkezendőket, s így máris ellentmondva Mesterének. A Spártai elmosolyodott, felemelte a lány fejét, majd folytatta.
- A tested és lelked, melyeket eddig egységként éltél át, most kettéválnak. A testedet azonnal megkaparintom, és használom majd, a lelked a tiéd még egy darabig, mert azt hiszed majd, hogy azt megtarthatod, és keményen harcolsz fogsz érte. Azonban idővel az is az enyém lesz, és minél hamarabb belátod ezt, annál hamarabb szabadulsz meg a kíntól, amit a küzdelem okoz.
- Nem büntetlek meg, mert a büntetés játék, és én nem akarok játszani veled, mivel ennél többet érdemelsz. Amikor fájdalmat okozok neked, az nem azért történik, mert rosszat tettél, hanem azért, mert én így akarom, mert örömet szerez nekem. Mert amikor fájdalmat érzel, a lelked megnyílik egy pillanatra, és én magamba szívom azt, ha egy könnycsepp legördül az arcodon, a lelked csordul belőled, és én megiszom azt.
- Mindeközben újra kell értelmezned a szexualitásodat is. A tested minden apró részletét meg akarom ismerni, és felfedezni, hol okozhatok gyönyört és kínt, s mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem kelljen félned, mert minden rezdülésedet figyelem, hogy megkeressem határaidat.
- Ha sikerült teljesen átadnod magad, mindezek után egyetlen dologra kell figyelned csupán, és az a tökéletesség. Életünk egyetlen célja, hogy amit csinálunk, az tökéletesen csináljuk. Tudod-e mit jelent tökéletesen csinálni valamit?
A Mosolygós Kislány jó érzékkel tudta, hogy Mestere nem vár választ a kérdésre, így csupán annyit tett, hogy a Spártaira emelte tekintetét, jelezvén a kiemelkedő figyelmet.
- Tökéletesség csak Isten számára adatott meg. Mi pedig el akarjuk kápráztatni őt, ezért életünket azzal töltjük, hogy megtanuljuk ezt a tökéletességet. Bármit teszel azt tökéletességre törekedve kell tenned. Légy olyan, mint egy tapasztalt táncos, aki kilépve testéből, finom mozdulatokkal és öntudatlanul mozog önnön élete színpadán, anélkül, hogy tudná milyen mozdulatokat tesz, mit táncol.
- Ma elkezdem tanításodat, és tanítalak addig, míg nem érzem már a küzdelmet benned, míg nem látom azt, hogy az égiek tökéletességével végzed feladataid. Ha valaha eljön ez a nap, átadlak valakinek, akit érdemesnek találok arra, hogy birtokoljon. Aznap majd te tépsz ki a lelkemből egy darabot, fizetségül a fájdalmakért. Ha menet közben feladod, nem kapsz semmit, és úgy mégy el, hogy lelked egy részét már elveszítetted, s szenvedni fogsz életed végéig.
A Spártai Férfi itt hosszabb szünetet tartott, kétségei támadtak, mert a Mosolygós Kislány volt az első az életében, aki rezzenéstelen arccal hallgatta végig, így képtelen volt eldönteni, mit érezhet ebben a pillanatban.
- Végül megteheted azt is, hogy most mégy el... akkor is kitépsz egy darabot a lelkemből, mert itt voltál, de én kudarcot vallottam.
A Mosolygós Kislány arca megrezzent, egy pillanatra átsuhant tekintetén, hogy talán korai volt eljönnie. De a Spártai Férfi - mint tudjuk - soha nem tévedett, így a kislány lehajtotta a fejét és azt mondta felkészülten várja a Tanítást.
- Találsz az asztalkán egy kendőt, kösd be a szemed, azután mezítelenítsd le a testedet.
A Kislány nagyot nyelt, lassan az asztalkához lépett, bekötötte a szemét, megállt a Spártaitól másfél méterre és ledobta maga mellé a fürdőlepedőt. A bőre azonnal libabőrös lett, mellbimbói megkeményedtek, a fejét lehajtotta. Talán a hirtelen hideg miatt, de lehet, hogy a férfi tekintete karcolta meg a bőrét... A Spártai alaposan szemügyre vette a leány testét, elidőzött a hetyke melleken, a derék íves hajlatán, az ágyék pihés domborulatain, s a szeme elégedetten csillogott. Szólt a Leánynak, hogy forduljon meg. Mikor meglátta a Leány fenekét, a szemét behunyta, mint a ki révbe ért. Csodálatos fenék állt előtte, készen a megmérettetésre, az a fajta kitűnő tartású, igen formás fenék, mely keményen meg tud feszülni, de belemarkolva puhán kitölti a markoló tenyeret.
   A Spártai felállt, a Leány mögé lépett, hátulról átölelte és bal kezével megfogta a nyakát. Nem szorította meg, de szorosan tartotta... a Leány összerezzent az érintéstől. A Spártai jobb kezével belemarkolt a leány fenekébe, éppen annyira, hogy kedvtelve morzsolgassa a zsenge húst. Örömmel vette észre azt a pici mozdulatot, mellyel a leány önkéntelenül hátranyomta kissé a fenekét. Keze a farpofák közé csúszott, leheletfinoman megérintette a Leány punciját, majd végighúzta kezét az ánuszán. A Leány hangosan felsóhajtott. A Spártai hátralépett, hogy megtekintse művét. Mert bizony a Leány teste kissé összekuszálódott, ugyanaz volt, de mégsem ugyanúgy nézett ki. Kissé hangosabban és mélyebben lélegzett, kezeit őrült erővel szorította combjaihoz, fenekét jól láthatóan hátranyomta, popsija kissé kipirult a fogdosástól, combjai alig láthatóan remegtek.
   Bizony... a Leány izgatott lett. S noha még nem történt semmi, már tudta, hogy amit kap, az neki való, azt akarja, és bármit kér a Mester, azt meg szeretné tenni, még ha olyasmi lesz is, amivel eddig nem nézett szembe, fiatal élete során. A Spártai várt kissé, míg a Leány megnyugszik valamelyest, majd hátrahúzta és e térdére ültette, úgy hogy felsőtestét előrenyomta, hogy a Leány a földön támaszkodjon kezeire. A lábait így kénytelen volt szétterpeszteni, amitől teste teljesen megvadult. A férfi nagyon finoman, ujjbegyeivel fátyolként simítva húzta végig kezét a Leány nyakától, végig a gerincén, egy-egy kört írva le a két popsin, és a combok belső felén. Olyan közel nyúlt a nedvektől csillogó puncihoz, amennyire csak lehetett, persze anélkül, hogy megérintené. A Spártai valóban nagy majszter volt e dologban, mert a Mosolygós Kisleány hamarosan a fogát csikorgatta az elérhetetlen gyönyör kínjától, így egészen váratlanul érte, mikor a Spártai lecsapott.
   Jobb popsija nagyot csattant, s két másodperc múlva megjelent rajta egy pirosló tenyér. A kislány száját egy halk óóó hagyta el, lélegzete szinte megállt, feje megemelkedett. Figyelt... de a Spártai ismét simogatni kezdte. A Leány felkészült, és a következő ütésnél csupán felnyögött kissé. Így követték egymást az őrjítő simítások, s egy-egy popsira zúduló ütés, épp csak akkora, hogy meg kelljen rázkódni tőle, sőt a Spártai ókor belemarkolt a finom popsiba , s úgy szétfeszítette, hogy a leány nagyajkai is szétnyíltak kissé. Túl az első szégyenkezésen a dolog kezdett érdekessé válni, s ahogy telt az idő a test is megtette a maga első lépéseit az úton. Az ütések és simítások lassan összemosódtak, s már nem lehetett tudni melyik finom és melyik fáj, sőt ha eléggé koncentrált az ember, nyilvánvalóvá vált, hogy mindegyik finom és kellemes a maga módján... vagy legalábbis izgató.
   Mikor a Leány feneke már remegni kezdett és légzése oly szapora volt, hogy érezni lehetett, nem bírja már soká, a Spártai egy percre abbahagyott mindent, csak a kislány hátán simított végig néha, majd felállította és élvezettel hallgatta lihegését. Belemarkolt a hajába, magához húzta és megcsókolta. Nem akart sok pihenőt hagyni, hisz ilyenkor pihenni, felér egy hideg zuhannyal. Az asztalkáról kötelet vett elő, mellyel szorosan hátrakötötte a leány kezét, mellbimbóira egy-egy csipeszt tett, majd a falhoz állította úgy, hogy előre kellett dőlnie, arcával a falhoz támaszkodva, a Spártai pedig széles terpeszbe húzta a formás lábakat. A lány fújtatott, a férfi elnevette magát.
  -Ne küzdj mondtam... figyelj a testedre és élvezz minden pillanatot.
Egy korbácsot vett a kezébe, melynek fanyeléhez tíz-tizenkét félujjnyi bőrcsík volt rögzítve. Ezzel kezdte el finoman paskolni a leányt a hátától, a fenekén át, le a combjáig, miközben az ütések erősségét egyre növelte. Néha megállt, hogy meghallgassa a Leány lélegzetét, s ilyenkor mindig megsimogatta a fenekét és punciját. Mikor a leány teste egészen kipirult, alulról felfelé forgatta a korbácsot oly módon, hogy beüssön a leány combjai között, meg-megcsípve a nagyajkakat. A Leány kissé megijedt a dologtól, de a Mester óvatos volt, sőt odáig vitte az óvatoskodást, hogy egy percen belül a Leány fejében komolyan megfordult a gondolat, hogy szól a férfinak, üssön nagyobbat. Ám ennél jóval okosabb volt, inkább kissé kitolta a fenekét és nagyokat sóhajtott, a Spártai persze rögtön megérezte a dolog lényegét, ütései erősebbek lettek, s a simogatásokkal együtt a Leány ismét azon a ponton volt, hogy üvöltenie kell...
   A Spártai megfordította a Leányt és felhúzta a kendőt a gyönyörű szemekről. Mindketten lihegtek és némán bámulták egymást, a leány a falhoz dőlt és hálásan figyelte a Spártait, aki képtelen volt betelni a leány testének látványával. A Leány ekkor megemelte kissé a fejét és alig láthatóan kinyitotta száját és kinyújtotta picit a nyelvét. A Férfi elnevette magát.
- Szemtelen vagy nagyon... de majd elmegy a kedved. - szólt, adott egy kis pofont, mielőtt belemarkolt a lány hajába és megcsókolta ismét. Mindketten tudták, hogy a Spártai nem akarta a Leány kedvét szegni, hiszen éppen ez a szemtelenség tette őt varázslatossá. Még mindig a leány haját markolva, az ágyhoz húzta és lelökte. Hasra fordította és úgy igazította a leányt, hogy a feje lelógjon kissé az ágyról a fotel felé. Hátrakötözött kezeihez odakötötte hátrahajtott lábait is egy újabb kötéllel, majd a szájára szíjazta a karikát. A leány szájában még soha nem volt ilyen karika, s rögtön elkezdett nyeldesni, s hamarosan kicsordult szájából az első nyálcsepp.
   A Spártai a lány mellé telepedett és a fülébe súgott.
- Mivel ügyes voltál, most elélvezhetsz, Te kis ribanc... Ezt akartad, ezt vártad, mert nem bírsz magaddal, és tudod, hogy én megteszem neked. - A Spártai nem szerette sem a káromkodást, sem a csúnya szavakat, de néha úgy ömlött belőle az ocsmányság, hogy maga is megszeppent,
   A lány szája alá tette kezét, és a lecsurgó nyállal bekente a széthúzott popsik közt megbúvó rózsaszínű kis ánuszt, majd belenyomott egy tágítót. A Leány felnyögött, ez is teljesen új érzés volt számára és első pillanatban elviselhetetlennek tartotta, de a Spártai nagyot csapott a fenekére, elszidta mindennek, ami eszébe jutott, úgyhogy mire a férfi a csatakos puncihoz illesztette ujjait, a Leány már ellazult, s megpróbált kizárólag arra koncentrálni, amit élvezett. A Spártai elkezdte simogatni a lány csiklóját, hol finomabban, hol erősebben, s néha egy vagy több ujját is a lány puncijába nyomta, mindig annyit és úgy, ahogy a fickándozás alapján a legjobbnak ítélte. Mindeközben azonban egy pillanatra sem hagyta abba a dörmögést, szidalmazta a leányt, akinek ez nagyon tetszett, olyannyira, hogy alig egy percen belül rázúdult első orgazmusa. A Lánynak jólesett volna egy kis pihenő, de a Spártai nem hagyta abba a dörzsölést, sőt eközben nagyokat csapott a fenekére, s a lány sikoltozva vergődött az ágyon, mígnem rájött, hogy jobb, ha ellazul, s akkor a Spártai valóban elengedte őt. A lány hangosan zihálva feküdt az ágyon.
   A Férfi a fotelbe ült, kigombolta nadrágját és elővette péniszét. Rázni kezdte félig átkeményedett vesszejét, miközben a lány hason fekve, felemelt fejjel, ám érdeklődve figyelte az eseményeket. A Spártai mélyen a lány szemébe nézett és élvezettel figyelte a nyálat csurgató szájat, s az élénken figyelő szemeket, s hallgatta a halk nyögdécselést, mellyel figyelmét kívánta kifejezni a leány. A Spártai ekkor odatérdelt a leány elé, és megduzzadt péniszét a lány szájába szerette volna tömni, ám a karika kicsinynek bizonyult ehhez, így türelmetlenül leszedte a lányról, aki rögtön kitátotta a száját, kitűnő érzékkel felismerve az elvárásokat. A Spártai belemarkolt mindkét kezével a lány hajába és péniszére húzta a lányt, aki a mélységtől rögvest öklendezni kezdett, de a férfi csak lazított a szorításon, ki nem engedte magát a leányból. A leány gyakran felnézett a Spártaira, aki nagyon hálás volt ezért, bár az ütemes mozdulatokat, mellyel a lány szájába hatolt, még nem hagyta abba néhány percig.
- Látom a szemeden, azt várod már, mikor baszom meg a duzzadt kis pinádat. Álmomban nem gondoltam, hogy ilyen fékevesztett ribanc vagy. - Ilyen és ehhez hasonló dolgokat sugdosott a leány fülébe, kit ez láthatóan még jobban felhergelt.
  A Spártai a fotelbe ült ismét, eloldozta a leány lábát tartó kötelet, viszont a mellcsipeszeket felhelyezte. Odaintette a lányt és ráparancsolt, hogy a gumit, melyet odakészített, tegye fel, majd kényelmesen hátradőlt és odanyújtotta a lánynak az óvszert. A leány hátrakötözött kézzel kis esélyt látott a mutatvány kivitelezésére, de fogai közé csippentette és ötödik próbálkozásra a férfi makkjának tetejére illesztette a gumit, majd lassan legyűrködte ajkaival, miközben erősen magába szippantotta a péniszt. A Spártai nevetett, de nagyon büszke volt a Leányra, elrendezte magát, aztán a leányt megfordítva megigazította popsijában a még ott fickándozó tágítót, punciját széthúzta és a vesszejére ültette. Lassú ütemet diktált a leánynak, aki ügyesen ringatózott az ágaskodó péniszen. A Spártai néha rácsapott a leány fenekére, megcsípdeste kissé mellét és punciját, mígnem a leány ismét átélhette a gyönyört, melyben a fájdalom és élvezet oly szépen egybeolvadtak. Így aztán nem kellet, csupán néhány perc, hogy ismét orgazmusa legyen, ezúttal kissé zajosabb és önfeledtebb, mely tény a Spártait is felpörgette, így a lovaglást abba kellett hagyni, a leány kezeit kikötözte és megfogatta vele a bokáját, majd kihúzta a tágítót és duzzadt péniszét a leány popsijába tolta.
   Ez váratlan volt, még akkor is, ha a leány tudta, hogy eljön ez a perc. Szerencséjére a férfi már annyira izgatott volt, hogy nem kínozta sokáig, noha éppen akkor, mikor abbahagyta, a kislányon ismét erőt vett a vágy, mivel a Spártai, paskolása közben sem hagyta abba a finom simogatást. Belemarkolt a lány hajába, letépte vesszejéről az óvszert, a fotelbe rogyott és odahúzta a lány fejét. Alig tudott beszélni, úgy lihegett.
- Te kis ribanc... - meg kellett állnia, hogy levegőt vegyen - nagyon ügyes legyél, mert elvágom a torkodat... és az  az előnyösebb eshetőség számodra, mert ha jobban felbosszantasz megpálcázlak.
   A leány fejét a duzzadt péniszre húzta majd elengedte, hadd tegye a dolgát tehetsége szerint. A Mosolygós Kislány tudta, hogy itt többről van szó, mint egyszerű élvezetről, ezért nagyon finoman állt neki, hogy véghezvigye dolgát. Ám a finomság önmagában nem volt elég, erre hamar rájött, mert ha valami nem tetszett a Spártai kissé fújtatott, ha jó volt, amit csinált, inkább hangosan lélegzett, és vesszejét kissé kinyomta. Így ráébredve a helyes útra a kislány hol simogatott, hol keményen rázott, hol szájába tömte a Spártait, s ügyeskedésének hamar meg is lett az eredménye, mert bár nem így akarta összekente arcát, melleit, combjait, miközben élvezettel figyelte a férfiból kispriccenő forróságot.
   A Spártai az ölébe vette a Lányt, és magához szorította, így álmodozott ki-ki magában néhány percig, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltak volna. A Spártai érzékeny ember lévén jó pár kérdést tett volna fel, de érezte, hogy itt az emberi szó kevés, így még jobban magához szorította a Mosolygós Leányt és megvárta míg annak légzése egyenletessé vált. Akkor az ölébe kapta, a fürdőszobába vitte, hol vizet engedett, s a leányt, mint egy gyermeket megmosdatta, majd szárazra törölte. A lány szó nélkül vette tudomásul, hogy az idő aznapra lejárt. A Spártai megkérte a kislányt, hogy ne kísérje ki az állomásra, mert - mint mondotta - idegesíti az ilyesmi. A kislány szeme fátyolos lett, hajszál híja volt, hogy eltörjön a mécses, legyünk őszinték nem értette a dolgot, de mi  - akik ismerjük a Spártait - tudjuk, hogy egyszerűen megszakadt volna a szíve, ha végig kell néznie az egyre távolodó, integető Leányt. Elmondta hát, mikor érkezik legközelebb, megcsókolta a nedves szemeket és ajkat, s keményen, ahogy őhozzá illett, megfordult és elsietett.
   Mit lehet ilyenkor tenni? Mivé lesz a világ, mint szűkül a semmivé minden, hogy borul el az ég hazafelé, s mindez azért, mert időközben a Kegyetlen Szörnyeteg a Spártai Férfi szívét fölfalta, s annak helyét elfoglalta...
   Bár egyesek szerint egyszerűen szerelmes lett.