A Spártai Férfi - vidéki úriember lévén - igen ritkán járt Budapesten. Mikor azonban a székesfővárosban ütött tanyát arra a pár igen gonosz napra, soha nem mulasztotta el, hogy reggelijét a Margit-híd lábánál megbúvó Bambi Presszóban költse el. E helyütt kizárólag omlettet szolgáltak fel, igaz, ezt őrölt paprikával megszórva és friss péksüteménnyel tálalva. A hölgyek sokat látott idős felszolgálók voltak, fekete szoknyában és ingben, kis fehér csipkeköténnyel és magasszárú, orrkivágott cipőben, ahogy azt az illem és a jóízlés megkívánja.
Aki járt már ott, tudja, hogy ez a hely a csöndesen elmélyülő magány helye, különösen tavasszal és kora nyáron, mikor az ájer inkább hűvöskésnek mondható. Éppen ezért jött zavarba a Spártai, mikor a 47-es (sárga) villamoson utazva felfigyelt a Lelombozott Leányra, akinél erősen motiváló apakomplexust és az alárendeltségnek azt a típusát diagnosztizálta, melybe első látásra beleszerelmesedik a magafajta ember. Így hát az elmélyült magány luxusáról immár lemondva, magával hurcolta a Leányt a Bambiba, ahol pár pillanatig habozott a Nő és az Omlett között, ám hamar belátta, hogy a Bambiban az omlettevés nem társasági tevékenység, azonkívül a Leány olyannyira óhajtotta a Tanítást, hogy a Spártai Férfi éppen csak odabiccentett a hölgyeknek a pultnál, majd leült törzshelyére nem messze Balkay Művész Úr asztala mellett, kivel szemben, egy közös munka okán, mélységes tisztelet alakult ki a Spártaiban, melyet a Művész Úr nem kisebb hévvel viszonzott.
Megérkezett a forró feketekávé a kis csészében, az ártatlan Leány málnaszörpöt kapott szódavízzel, s már akkor látszott, hogy valami nincs rendben, mert megremegett a levegő, pont úgy, mint mikor a forró aszfalt felett megrezzen az a remegő semmiség. Csak hetekkel később tudódott ki, hogy a Leányt a málnaszörp, elhalt édesapjára emlékeztette, ki néha munkából hazafelé menet, beugrott vele egy füstös kiskocsmába, leöblítendő a szomorú napok, oly keserű porát. A Leány ilyenkor málnaszörpöt kapott, s a könyöklőpult alatt álló kislány oly csodálattal nézett Édesapára, mely csodálatot ritkán élvezhet a férfiember. E málnaszörpöt a kiskocsmák és Bambi presszók ravasz tulajdonosai valami titkos helyről, avagy túlvilági forrásból szerzik be, mert manapság ritkán itathat ilyesmit a jóérzésű apa a gyermekével, s lám az ital átkos hatása immáron jeleit mutatja a Nővé serdült leányon is.
A Spártai önfeledten és lassan csúszó, apró kortyokban itta a remekbe szabott kávét, és egy cseppet sem figyelt a Leányra, pedig - de cáfoljon meg, aki másként tudja - igen érdekfeszítő történeteket hallott volna. Megtudhatta volna, miként nyerte meg szeptemberben a klasszika-filológia szakos hallgatók gólyabálján a Böfögve Beszélő Bajnokságot egy obszcén és roppant mókás haikuval, mely nem csak a férfihallgatók tetszését nyerte el, de megdobogtatta az egyetemista lányok szívét is. Megtudhatta volna miért dugta meg előbb egy félkarú srác, majd még azon a naptári napon egy három főből álló leszbikus leánycsapat, bár ez utóbbi történet cselekménye kissé homályos és elnagyolt volt. Mire azonban a végére ért, a Spártai Férfi méltóságteljesen letette a kicsiny, aranyszegélyű csészét és elővette a Nézést.
Azon Nők - egyébként nem elhanyagolható - halmaza, akik átestek a Nézésen, esküdnek rá, hogy semmire, vagy éppen alig emlékeznek valamire, és bár sokan hatásvadászattal, sőt egyesek kóklerséggel vádolják a Spártait, ő maga mesélte el egy társaságban, hogy semmi mást nem csinál ilyenkor, mint a Nő szemébe néz és egészen egyszerűen megnyitja az elméjét, feltárva így a maga mezítelen valóságában minden gondolatát.
A Lelombozott Leány óvatlanul belenézett a Spártai szemébe és megállt. Ezt úgy kell érteni, hogy mindene megállt tényleg, vagy legalábbis ő így mesélte később kíváncsiskodó barátainak. Nem vett levegőt, és a combja egészen lassan, először egészen picit remegni kezdett, majd egészen távolról meghallotta a Spártai hangját, amint rászólt, hogy a kezek az asztalon maradnak, tenyérrel lefelé. Ő maga lenyúlt az asztal alá, bal kezével elővette péniszét, a jobbal pedig felcsúsztatta a lány szoknyáját, majd egyre fokozódó szorítással belemarkolt a Leány legközelebbi combjába, egészen közel az ágyékához.
Később a történteket sokan és sokféleképpen mesélték, jómagam a tényekre szorítkozom, mivel tény, hogy az események láncolata éppen itt feszült meg, és oly módon, hogy a végén a már ismert tragédiába torkollott. Mindenekelőtt ott volt a Színművész Úr Mélységes Tisztelete, mely mint a pipafüst szélcsendes időben, ott gomolygott a Spártai Férfi körül, mintegy beburkolva és elszigetelve a valóságtól a résztvevőket. Másrészről megjelent a Leány édesapjának emléke mint meglibbenő, mosatlan csipkefüggöny, a Spártaitól kissé balra, végül a Leány két - egymásnak ellentmondó - kívánsága, melyből az egyik, hogy őszinte áldozattal és teljes gyermeki valójában kielégítse a férfit, a másik valami marhaság lehetett, mert nem emlékszik rá pontosan senki a résztvevők közül. Mindenesetre a két matérium oly módon csaptak össze a kialakulóban lévő tér-idő-anomáliában, hogy valami halványsárga kocsonyaként borították be, mintegy térdig érően a Bambit, majd lassú hömpölygéssel a massza megindult a Duna felé. Noha az események ilyetén alakulása önmagában is rémisztő volt, a pontot éppen a Spártai rakta fel a tragédiára, mikor óvatlanul a Duna felé nézett, anélkül, hogy bezárta volna az elméjét.
A legérthetetlenebb a dologban az volt, hogy a Spártain kívül nem vett észre semmit, senki. A lány combját markolta görcsösen, míg a lány már egész testében remegett a fájdalomtól, verejték borította a homlokát, és miután bepisilt, rövid egymásutánban két orgazmusa volt. Sikítani szeretett volna és ellökni a Spártai kezét, de a férfi utasítása szerint ezt nem tehette meg. Ekkor a megbomlott térben, felhasadt az idő, mint egy megkoszlott öreg vászon, és a mindenség megnyílott a Spártai előtt. Mindenekelőtt beszippantotta a lány bugyiját - ezt azóta sem találta meg senki - majd kiugrott egy szerecsen harcos, aki mindvégig rémisztő üvöltéssel rohant a Spártai felé, és noha alig volt tőle öt méterre, soha nem ért oda. Ezt követte az egyik felszolgáló hölgy fiatalkori énje, egy törékeny apró nő nagyon átlátszó pongyolában, egy oltári szentséggel a kezében a Spártai mögé ugrott és a kegyeleti tárggyal ütni kezdte a férfi hátát, és fejét, miközben sumér - egyesek szerint arámi - nyelven átkozódott.
A Spártai Férfi, cseppet sem hazudtolva nevét, akár a rendíthetetlen ólomkatona állt szemben az ördögi nyílással és bámult a Mindenségbe. Hogy mit látott a résben, azt nem tudta meg igazán senki... Pár évvel később Bakonybélben, egy tábortűznél, mikor mindenki aludt már, megkérdezte tőlem, el tudom-e képzelni anyámat, a szeretőmet és a leányomat egy testben, egy lélekbe gyúrva... mert ő látott ilyet, kinyújtotta a kezét, de ezt a Nőt nem tudta megérinteni. Akkor sírva fakadt és zokogott mint egy gyerek, elcsurranó nyálát és könnyei záporát a kéthetes ing karjába törölve.
A történet utótörténete, hogy mikor felállt asztalától, a szomszédban ülő Művész Úr finom diszkrécióval intett a Spártai nadrágja felé, hogy húzza fel lecsúszott sliccét - vagy legalábbis a Spártai ezt gondolta - azonban mihelyt lenézett, döbbenten kellett megpillantania kibuggyanó péniszét, melyen a Lelombozott Leány elfojtott kacajjal, gyermeki ártatlansággal nevetett.
Nos, aki ezek után a Bambi Presszót berakja a Tíz Legveszélyesebb Paranormális Budai Presszó közé, az hamar vont le következtetést a történetből, bár meg kell hagyni a Bambi intellektuálisan potenciális veszélyt jelent az arra érzékenyekre. Igaz, megéri a kockázatot.
A Spártai egy zuglói kis motelbe vitte a Lelombozott Leányt, ahol is a Leány eleget téve önnön elvárásainak, fondorlatos módon és ördögi ügyességgel kétszer is kielégítette a Spártai Férfit és többször önmagát, s az éjszaka folyamán, örömmel és alázattal szürcsölte a fájdalom kelyhét. Mindketten azt hitték, találkozásuk - éppen a történtek miatt - egyszeri és megismételhetetlen. Ám a Sors, ez a vén csínytevő, még kétszer összesodorta kettejük életének finom fonalát...
