Maestro Crudelio

   Az utca kihalt volt, hisz a délelőttben nincs semmi érdekes az utcán. Sárika ma is megállt a Pintérné cukrászdája előtt, hogy kissé összeszedje gondolatait. Egy éltes asszonyság lépett ki az ajtón ördögien visító unokájával, németül szitkozódott, s úgy nézett Sárikára, mint egy boszorkányra. Rossz előjel ez, gondolta a kisasszony, majd kitérve a nő tekintete elől, megindult a Mester üzlete felé. Sándor bácsi talán dühös lesz, de az is bizonyos, hogy kis átalakítással eladja hamar azt a szép fűzőt, pár hét alatt megbékél, s mire a fürdőhelyekről augusztusban visszaszállingóznak a tanítványok, s ismét lesz elegendő pénz, megrendeli azt a csodás fűzőt. Sárika ismét megtorpant. Lehet, hogy a Mester annyira megorrol, hogy többé szóba sem áll Sárikával, vagy elképzelhető az is, hogy az a fűző más lesz, nem ilyen… ilyen valamilyen.
   A kisasszony benyitott a szabóság ajtaján, s elmélázva a kis csengő furcsa hangján, belépett a félhomályos üzletbe. Egy darabig halkan szólongatta a Mestert, de nem mozdult semmi, csak a fejetlen próbababák figyelték őt, halk roppanással jelezve jelenlétüket. Sárika óvatosan a tükör elé lépett, s a tegnapi emlék oly tisztán rajzolódott előtte, hogy a szíve kalapálni kezdett az izgalomtól. Hogy történhetett meg az a sok szörnyű dolog? Minden bizonnyal elvette az eszét a vén ördög, vagy talán a varázslatos fűző… Az bizonyos, hogy ma óvatos lesz, hiszen egy ilyen kisvárosi úrihölgy nem engedheti meg magának, hogy szájukra vegyék az emberek. Vetkőzni… hogy fordulhatott ez elő? A függöny mögötti kis ajtó megnyikordult, s a folyosóról léptek nesze hallatszott. Zavartan ellépett a tükör mellől, kezeit hátratette, s elmélyedten bámulta a mennyezetet.
   -Lám milyen korán jött a kisasszony.-lépett be a Mester. -Ez dícséretes… a korai próba a legkellemesebb, s a leghasznosabb is egyben. – mondta az öreg, egy mondatba sűrítve, a ruhapróbákról kialakult sok-sok évnyi tapasztalatát. Sárika szerényen mosolygott, bólogatott, mint aki hasonló véleménnyel rendelkezik e téren.
   - Történt velem tegnap, egy igen kellemetlen incidens, s erről szerettem volna beszélni Sándor bácsival… - szólt a kisasszony, mosolya mögött az acélos elhatározással.
   -Kellemetlenség? – húzta fel szemöldökét a Mester – Az ilyesmit beszéljük meg a próba után. Kezében ott volt a fekete selyemfűző, s hogy miként került oda, azt lehetetlen volt megállapítani. Sárika megesküdött volna, hogy az imént még nem volt nála semmi. Most nagyon óvatosnak kell lenni, hiszen íme, az öreg már magához hívta a túlvilági erőket, hogy e káprázattal elcsavarja egy erkölcsös úrilány fejét, s ez a fűző, akár az a görög fej, melynek neve most nem jutott Sárika eszébe, egy pillantással felfalhatja őt. Sárika azonban gyengének bizonyult ezen a próbán, s hogy a fűzőben lakozó cseppnyi démon, vagy a Mester mosolya, melyet most már bizonyos, hogy csak Sárikának tartogatott, úgy látszik elfújták azt az elhatározást, mellyel a kisasszony oly keményen felvértezte magát. Félrebillent fejjel, kissé tátott szájjal bámulta a Mestert, kinek hófehér fogai villogtak az ördögi mosoly mögött, s a férfi fekete szemeiben a hódolat és rajongás oly mélységei örvénylettek, melybe csak belezuhanni tud egy ilyen fiatal leány. A fűző készen volt. Titokzatos feketeséggel csillogott, tetején különös motívumú csipkeszegély futott körbe, s a kapcsok és fűzőszemek mintha ezüstből lettek volna.
   - Vetkőzzék le kedvesem… - suttogta a Mester, s a fűzőt átadva Sárikának ő maga kezdte el a ruha gombjainak óvatos nyitását. A könnyű, hímzett lenruha a földre csúszott, és a kisasszony lehúnyt szemekkel s félig aléltan tűrte, hogy a Mester fürge ujjai kibújtassák őt az ingből.
   - Ezt is leveszem… - folytatta ugyanolyan halkan a Mester és Sárika bólintott, elfeledkezve immár mindenről. Az ördögi férfiú megoldotta hát a hosszú bugyi kötőjét, s oly óvatosan engedte le, mintha kristályüvegből lenne. Kezei néha megérintették Sárika csupasz bőrét, melyet a kisasszony pillanatig tartó borzongással jutalmazott. Mikor már mezítelenül állt a tükör előtt, a Mester ismét a vállaira rakta kezeit, s rajongással simította végig a lány testét tekintetével. Nyúlánk test, palackformájú lábak, hetyke, gömbölyű, kicsiny mellek… valóban mint egy tündér. A férfi Sárika mögött állott, kinyitotta a fűző kapcsait, feladta a fenséges ruhadarabot, s óvatosan benyúlt a fűző alá. Megfogta Sárika mellét, s kissé megemelte. A kisasszony most már biztos volt benne, hogy tegnap nem álmodott, mert a Mester ismét két ujja közé fogta a mellbimbót, s megcsípkedte. A dolog nem maradt abba, s így feltételezni sem lehetett, hogy mindez véletlen. A neveltetés vészharangja bágyadtan próbálkozott megkondítani figyelmeztető jelét, ám a varázs oly erős volt, hogy a kisasszony nem vett észre semmit. Mikor már mindkét mellecske keményen, s lúdbőrösen feszülve a helyére került, a simító kezek, s a pajkos csípkedések által, a Mester bekapcsolta a fűzőt.
- Megszorítom – suttogta egész közel hajolva Sárika füléhez, s lélegzete forrón perzselte végig a kisasszony nyakát. Sárika csak bámulta tükörbeli önmagát, élvezett minden pillanatot, a Mester pedig türelmesen várt, mígnem Sárika, most először a férfi szemébe nézett, és bólintott. A Mester megkezdte a befűzést.
   ӓ mennyire ismerte ezt az érzést a kisasszony, amint a fűző körbeöleli, s kemény érintéssel, mégis simogatva ráfeszül, mint egy kígyó, mely bármelyik pillanatban halálos marásával átvonszolhatja gazdáját a túlvilágra. Az élő, lüktető test titokzatos szorítása elkíséri mindenhová, amerre megy, s a szembejövők nem is sejtik, hogy egy kicsiny démont tekert magára, ki villogó szemekkel vigyáz rá, s érdes nyelvével nyalogatja a testét, s este, mikor leveszi, vinnyogva, sírva könyörög, s kapaszkodik belé...
   A Mester ügyes mozdulatokkal, lassan szorított, és Sárika tátott szájjal nézte a tükörben, mint alakul át mezítelen teste. Sárika hátranyomta fenekét a férfi combjának, hogy megtámassza testét, s ezzel is segítse a figyelmet, s erőt igénylő műveletet.
   - Szoríthatom még? – kérdezte a Mester.
   - Igen, kérem rá... – válaszolta Sárika, s boldoggá tette, mennyire tetszik válasza a férfinak, ki minden bizonnyal élvezettel, s nagy odaadással végezte Sárika testének megfeszítését. A Mester megkötötte a kisasszony derekán a hatalmas masnit, összezárva ezzel a démon fogait, ki immár meghunyászodva pihent, felfalva áldozatát. A kisasszony sorsa beteljesedni látszott, alig kapott levegőt, teste olykor megremegett, már csak egy apróság hiányzott a tökéletetes képhez, s ezért Sándor bácsi kibontotta a kis fejkötőt, s szabadjára eresztette a göndörödő fekete fürtöket, melyek kéjes rohanással igyekeztek szertefutni Sárika vállain.
   - Pillantson a tükörbe gyermekem – szólt a Mester, Sárika vállain pihentetve kezét. A kisasszony kinyitotta szemét, s a látvány szíven döfte. A fekete hajú, fűzőben feszülő tündér mögött ott állott az ördög, s bal kezével szétfeszítve Sárika gömbölyödő fenekét, jobb kezével elölről mélyen az aléltan vergődő kisasszony ágyékába nyúlt, s dörzsölte, csípkedte a rózsaszínű, csatakos húst, miközben ráborult a nyakára, és szájával a puha bőrre tapadva szívta az ártatlan leány életét. A kisasszonynak rögtön eszébe jutott a tegnapi látvány, melyet kijózanodva, csupán látomásnak vélt. Mégsem álom volt... s a lélek hatalmas tornyában végre megkondult a vészharang, és Sárika előtt felrémlett az elmúlt nap néhány nyomorúságos emléke, a négyszáz pengő, a mezítelenség és a tükör, a kifizethetetlen fűző, s immár kijózanodva ellépett a tükör elől, s eltakarva szemérmét, így szólt a Mesterhez:
   - El kell mondanom valamit Sándor bácsi...
   - Mi a baj kisasszony? – kérdezte a Mester szelíden.
   - Tegnap ellopták a pénzem, mintegy négyszáz pengőt, melyet nyári megélhetésemre, s a fűzőre szántam, így azután... így azután a fűzőt vissza kell mondanom... – egy pillanatra lehunyta szemét, majd összeszedte erejét és a Mesterre nézett.
   Néma csend lett, még azok az átkozott próbababák sem reccsentek, a Mester lehajtotta fejét, s csak halk sóhaját lehetett hallani, mely a haldoklók utolsó sóhajára hasonlított leginkább, s mikor felemelte tekintetét, Sárika rémülten vette észre, hogy az ördögi alak szemébe könnyek gyűlnek, s úgy néz rá mint egy gyermek, ki segítségért könyörög. Ez rosszabb volt a legmegalázóbb szitoknál, és a kisasszony legszívesebben magához ölelte volna a férfit, ám ezt mégsem tette, s vigasztalásul csak ennyit mondott:
   - Talán egy kis átalakítással, eladható lesz valamely vékony bécsi dámának... – ám alighogy elhaltak a suta szavak, a Mester tekintete elborult, s a szomorú gyermek immár bősz atyává vált.
   - Mit képzel a kisasszony, mi vagyok én... talán valami faluvégi szabólegény, ki ide-oda férceli portékáját, míg akad egy huncut, ki megveszi? A kisasszony megrendelte a fűzőt, én elkészítettem, s ez a fűző senkire sem passzol e világon, kizárólag a kisasszonyra. S mivel a fűző kész, a kisasszony fizetni fog, vagy oly hatalmakhoz fordulok, melyek méltán büntetik majd hitszegéséért... – a Mester fújtatva lépett a kis zongoratanárnő elé, s oly hatalmasnak, s erősnek tűnt, hogy Sárikát komoly riadalom kerítette hatalmába. Vajon mely hatalmakhoz fordul a démoni szabó? Talán bepereli, s az egész város az ő csúfságáról beszél majd... Vagy talán a pokolbéli hatalmak büntetését kéri?
   - Nem tudok fizetni Sándor bácsi... a pénzem ellopták...- szólt remegve Sárika, ám a Mester ördögi kacajjal egész közel hajolt hozzá.
   - Ellopták? Ugyan ki lopta el kedvesem? – kérdezte szinte az arcába sziszegve a kisasszonynak, ki felemelve tekintetét úgy érezte, a Mester mintha megfiatalodott volna, s arca egyre inkább a vonatbéli fiatalember arcát formázza...
   - A kisasszony márpedig fizetni fog! – kiáltotta bőszülten a férfi, s jobbjával hatalmas pofont mért Sárika arcára, ki elveszítette egyensúlyát s a padlóra rogyott. Ó Istenem... micsoda cselszövés! Mezítelenül, sajgó térdekkel, és szúró fájdalommal a bordájában, lángoló arccal zokogott a földön, szégyenében összegömbölyödött, de a Mester a hajába markolt és felrángatta.
   - Mint mondottam a kisasszony fizetni és bűnhődni fog... - szólt sziszegve. Sárika kitépte magát a mester szorításából az ártatlanok szörnyű erejével, s belekiáltott a férfi arcába.
   - Nem érti meg az úr, hogy a pénzem ellopták, s immár azt is tudom ki tette...- Sárika olyan volt mint egy amazon, mezítelenül, ökölbe szorított kézzel, lobogó hatalmas hajával, s a fekete fűzőben, vádló tekintetével, bizony lenyűgöző látványt nyújtott, s ez a Mestert is megérintette, mert a második pofon kisebb lehetett, Sárika épp csak megtántorodott tőle, s állt zihálva a Mester előtt, alig karnyújtásnyira, teste csillogott a verítéktől...
   - Legyen úgy... ledolgozom a fűző árát, ha ez megfelel az úrnak – kiáltott a Mesterre, ki oly elégedett lehetett a látvánnyal, hogy leült a fotelbe, s szétvetett lábakkal onnan figyelte teremtményeit: a fűzőt s benne az ördögien lihegő, ártatlan fekete tündért...
   - Rendben van – szólt a Mester – de fizetségének, s büntetésének feltételeit én szabom meg.- Sárika nagyot nyelt, bizonytalanul bólintott, s a Mester folytatta:
   - Mivel a bűn, amit elkövetett igen nagy, ehhez mérem a büntetését is... Minden áldott nap eljön hozzám, pontban reggel hétre, s elvégzi mindazt, amit kérek. Minden szolgálatot, melyet kérek, legyen az bármennyire kedve ellen való, szó nélkül megtesz. Nem szól, csak ha kérdezem, s a legfontosabb... gondolkodjék el azon, mi az a bűn melyet elkövetett. Reggelente, megérkezésekor erről faggatom majd először, s ha nem ad igaz választ, megvesszőzöm... Megértette és elfogadja, amit mondtam? –
   Sárika ismét bólintott, s az immár elnémuló műhely csendjében lehajtott fővel bámulta mezítelen lábujjait, melyek puhán süppedtek a vastag szőnyegbe. Milyen kellemes volt ez a perc... a hatalmas teher melyet két napja cipelt ártatlan lelkén, most a földre hullott, s a félelem mellett, melyet az eljövendő napok ismeretlen homálya plántált belé, felkacagott egy cseppnyi izgalom, hisz a fűző mégiscsak az övé lesz, s minél nagyobb a fizetség, annál nagyobb az érték... Mert azt bizony sejteni vélte Sárika, hogy a fűző ára igen magas lett.
   - ֖ltözzék fel és menjen haza. Pihennie kell, ha helyt akar állni holnap… - szólt a Mester, majd hozzátette:
   - Ne feledje a kérdést, melyre választ kell adnia.
A Mester odalépett Sárikához, kibontotta a fűzőt, s óvatosan levette a kisasszonyról, ki a fűző nélkül mintha elveszítette volna női mivoltát, bizonytalanul, s kissé zavartan öltözött, majd halk szóval elköszönt és sietve hazament. A kis lakás magányosan és szomorú fényekkel fogadta gazdáját, ki azonnal ágyba feküdt, s elaludt.