Maestro Crudelio

   Szörnyű az ébredés annak, ki azt álmodja, hogy ébren van. A vélt valóság szertefoszlik, s kezdetét veszi a rémálom. Így ébredt másnap Sárika. Másnap... vagy harmadnap? Esetleg egy hét múlva? Ki tudná ezt megmondani... a napok összefolytak, noha a kisasszony minden este hazament és valóságot álmodó dobozból, vagy álmok nélküli mély veremből ébredt reggel, hogy a teraszon elfogyasztott feketekávé után elrohanjon a Mesterhez, ki minden áldott reggel megkérdezte ugyanazt, és Sárika vagy hebegett valami ostobaságot, vagy csak állt szó nélkül, a megszégyenülés pírját érezve a homlokán.

   A Mester pedig adott valami büntetést, bár meg kell jegyeznünk a pálcázás igen ritka lett, mivel a Mester belátta, hogy e szép fenék nehezen viseli az ilyesfajta fenyítést, s általánossá vált a kézzel való paskolás, mely mindkettőjük számára különös élvezetet és látványt nyújtott. Mikor pedig felgyűlemlett a feszültség - és ezt egyszerre érezték mindketten, - nos akkor előkerült a fekete pálca, hogy tízszer beleharapjon az édes kis fenékbe, s hogy Sárika a Mester ölében kisírhassa összegyűlt bánatát.

   A tavaszból nyár lett, a nyárből ösz, és Sárika már nem adott zongoraórákat, hanem hetente fizetést kapott a Mestertől az elvégzett munkáért. A pénz éppen annyi volt, hogy nem kellett nyomorognia, de félrerakni egy fillért sem tudott, így a fekete fűző kifizetése úgy látszott nem történik meg soha. Ráadásul a nyár végén a Batkayné kalaposboltjában feltűnt egy párizsi modell, melyről Sárika nyolc másodpercnyi gondolkodás után eldöntötte, hogy lemondani nem tud, így nem törődve lakbérrel és heti költségekkel, megvásárolta a kalapot, melyet a Mester hangos szitkok közepette levert a fejéről, sőt meg is taposta, elhordva a leányt felelőtlen perszónának.

   Ám ha a pénz esetét furcsának találjuk, az elvégzett munka még érdekesebb, hiszen ha valaki megkérdezte volna Sárikát, hogy min munkálódik nap-nap után a vén ördög boltjában, ő nem tudott volna őszinte választ adni. Ugyan megpróbálkozott férceléssel, szabással, csatok behelyezésével, de a Mester mindenünnen elhessegette, mígnem Sárika rájött, hogy ő voltaképpen kirakati baba, melyen bemutatja portékáit a Mester.

   Mikor a fővárosi avagy bécsi dámák betértek az ördögi szabóhoz, a kis szalonban kezdetét vette a bemutató, melyen pezsgőt szürcsölve figyelték, mint szorítja fűzőbe a Mester Sárikát, kinek gyakorta mezítelenre kellett vetkeznie, s ez alkalmakkor a hölgyek irigykedve bámulták a fiatal és hibátlan testet, melyet még elbűvölőbbé tett a felöltött fűző. A vásárlás soha nem maradt el, a vagyont érő fűzők mindig gazdára találtak.

   Nem egyszer előfordult, hogy a hölgyek férjeikkel, vagy szeretőikkel érkeztek, ilyenkor azonban a vetkőzés mindig kötelező volt, s az első alkalommal pokoli érzés... A férfiak két tűz közé szorítva feleségük, s a mezítelen leány által, úgy ziháltak, mint a csődörök a kanca mögött, s szemükkel bizonyára nagy darabokat haraptak ki Sárika zsenge testéből, így a leány hamar megtanulta élvezni az ilyen bemutatókat, hol kedvére kínozhatta mozdulataival a felbőszült urakat.

   Egyetlen probléma borzolta Sárika kedélyét és noha nem fogalmazódott meg benne, ösztönösen érezte a bajt, mely egyre gyűlt körülötte. Sárika nem nézett férfiakra, mióta a Mesterhez járt, valamiképpen ott legbelül elfogadta őt urának, és bár azelőtt ilyen problémákkal szembenézve lefekvés előtt egész egyszerűen addig dörzsölgette punciját,míg a baj elmúlt, most ezt sem tudta megtenni, mivel úgy érezte helytelenül járna el a Mesterrel szemben.

   Ez a fojtogató feszültség, ez a tudattalan vágy lehetett az oka, hogy végül megtörtént, aminek nem szabadott volna megtörténnie.A második napon a Mester mutatott egy ajtót, mely a szalonból nyílt, és kijelentette, hogy oda senki nem mehet be. Nem azt mondta, hogy Sárika nem mehet be, hanem azt, hogy senki. Ennek a látszólag semmitmondó különbségnek Sárika jelentőséget tulajdonított valamiért, bár akkor nem tudta volna megmondani az okát. Jót derült magában a figyelmeztetésen s egy pillanatra elképzelte a Mestert kék szakállal az orcáján.

   A szörnyűség reggelén a Mester már kora hajnalban elutazott Traiskirchenbe, hogy egy barátjától különleges selymet hozzon, így nem is találkozott a leánnyal, csupán néhány sort firkantott a komódon hagyott papírra, melyben utasította Sárikát, hogy régi ügyfelét és jóbarátját Kálmánchelyi urat fogadja illő módon, s szórakoztassa, s tartsa szóval estig, míg ő megérkezik.

   Sárika leült a díványra, majd lefeküdt a díványra, kis idő múltán felült és rádöbbent, hogy nehezen fogja elviselni az időt, ráadásul állandóan olyasmire gondolva, melyre gondolnia nem szabad. Ekkor történt a dolog, s így utólag mondhatjuk, talán Kálmánchelyi úr a hibás, hogy nem jött pár perccel korábban.

   Sárika a szalon felé fordulva észrevette, hogy a tiltott szoba ajtaja résnyire nyitva. Nem gondolkodott el, vajon véletlenül nyílt ki, avagy szándékosan hagyták nyitva, felpattant a díványról és az ajtóhoz rohant.

   Az ajtó csak résnyire volt nyitva, odabent koromsötét. Sárikának hozzá kellett érnie az ajtóhoz és kinyitnia, hogy beléphessen, mert ugye... azt tudjuk, hogy Sárika belépett. A lassan elvesző fényben még látta, hogy egy kicsiny helységben van, rengeteg régi holmi között, s e helységből egy másik ajtó nyílik, régi nem ide illő ajtó, mely mintha nem is e házhoz tartozna, mintha itt lett volna évezredek óta. A hatalmas bronzkilincs alatt, a kulcslyukban ott a kulcs.

   Sárika az ajtóhoz tapasztotta a fülét, és lehunyt szemel próbált kiszűrni valamit a néma csendből, s később megesküdött volna rá, hogy női sóhajokat hallott odabenntről. Ekkor azonban háta mögött megzörrent a másik ajtó és valaki felszisszent.

   Sárika sikolyát visszafojtva fordult meg, s halálraváltan vette észre az ajtóban álló kicsiny embert, egy amolyan törpét. Kifogástalan öltözékben, csodásan csillogó cilinderben, kissé poros útiköpenyben ott állt Sárika végzete, Kálmánchelyi úr személyesen.

- Az Isten ádja meg... mit csinál itt a kisasszony? Azonnal jöjjön ki innét. Itt szörnyű dolgok történhetnek kegyeddel, nem beszélve a Mester Úrról... - a kis ember arca elfehéredett.
- Azonnal megyek... - szólt Sárika, kisietett a helységből, melynek ajtaját a törpe azonnal becsapta, Sárika pedig zokogni kezdett.
- Kálmánchelyi vagyok, ifjabb Kálmánchelyi László. Üljön ide a kisasszony és nyugodjon meg kissé. Mindketten a díványra telepedtek, az ifjú László egy kis zsebkendőt nyomott Sárika kezébe.
- A bajság az, hogy erről Sándor bácsinak tudnia kell. - szólt halkan, mint aki maga is tisztában van állítása szörnyűségével. Sárika azonnal felpattant, majd térdre hullt a kis ember előtt.
- Könyörögve kérem Uram, az Isten szerelmére kérem, ha Ön úriember ne szóljon egy szót sem a Mesternek! - S fejét a kisember térdére hajtva, megszorította annak kezét. nem lehet tudni mi történt, talán Sárika illata, mely tombolt az elmúlt hetek kielégítetlen vágyaitól, vagy talán a nőbolond Kálmánchelyiben felébredő gonosz vágy tette, de a kisember fejébe befészkelte magát egy gondolat.
- Ennyire fél hát a büntetéstől? - kérdezte
- Nem a büntetéstől félek, hanem a szégyentől... hogy szomorúságot okoznék Sándor bácsinak - szólt szepegve Sárika és felnézett a törpére, s ez talán még tetézte a bajt, a kiszolgáltatott árva, ártatlan leány kisírt szemmel, ez olyan látvány volt Kálmánchelyi számára, mely letaglózta őt. Zihálva folytatta.

- Nos énnékem a Mester régi, úgymond testvéri jóbarátom, s nem tehetem meg vele, hogy elhallgatok ilyen nagy horderejű információt.
- Kérem Uram... én eldobom az életem, ha a Mester megtudja mi történt - sikoltott Sárika, de Kálmánchelyi leültette a díványra és így szólt:
- Ejj... kérem ne mondjon ilyen csacsiságot a kisasszony, lám bizonnyal találunk valami megoldást - s az utolsó szavaival becsúsztatta kezét a kisasszony szoknyája alá, s gyengéden annak bal combjába markolt. A kisasszonyon végigfutott a hideg, oly erővel, hogy láthatóan megrázkódott, de nem az undortól, hanem a felgyűlt feszültség pukkadt ki, mint egy léggömb, helyet adva valami durva vágynak.

- Mit akar az Úr? - kérdezte ártatlanságot színlelve, noha tudta, mi lesz a sorsa, csupán azt nem tudta még miképpen. A fiatalembert elbódította az igazi ártatlanság elillanása, s egyre hevesebb állapotba került.

- Nem kell félnie a kisasszonynak, nem teszek semmi olyat, ami fájna Önnek. Csupán egy kis együttműködést várok el, s ez a mai affér a feledés homályába vész.- Homlokán megjelent az izgalom első verejtékcseppje, s kezével lassan mind feljebb nyomult Sárika finom combján.

   Van úgy, hogy az ember elveszíti uralmát önnön maga felett, s van úgy, hogy el akarja veszíteni azt. Sárika lelkét most három acélabroncs is szorongatta, egyrészről a tiltott szoba okán, másrészről testének kielégítetlen vágyakozása miatt, végül a kisember úriemberhez méltatlan ajánlata fojtogatta, noha felmerült benne, hogy a nők csak okkal és néha igénylik az úriembert, legtöbbször izgalmasabb egy csibész.

   Így Sárika feladta a harcot, ellazította testét és hátradőlt, mely testhelyzet állítólag a legkedvesebb az önnön maguk felett, uralmukat éppen elveszítő úrinők számára. A kisember kezei már elérték Sárika bugyiját és ő tudta, hogy ágyéka teljesen átnedvesedett már, s Kálmáchelyi úr nagy valószínűséggel igen csatakos lesz.

   A fiatalembernek azonban új ötlete támadt, tudnillik szerette volna mezítelenül látni a kisasszonyt, mire a kisasszonynak - egy percre - visszatért az önérzete, minek okán kis vita kerekedett, némi dulakodással, lökdösődéssel és tapogatással, végül azonban győzött a ruhátlanság vágya és a kisasszony levetkezett.

   Kálmánchelyi úr tátott szájjal bámulta a kisasszony feszes testét majd megkérte, hogy helyezkedjék el ismét a díványon, s a kisasszony szót fogadott, s maga is meglepődött, mivel önkéntelenül is szétvetette combjait, hogy Kálmánchelyi úr rávethesse magát a feltárulkozó ágyékra. Szorgosan matatott a kisasszony testén, jobbára hörögve nyalogatta annak átnedvesedett punciját, így Sárika rövid időn belül átélte sivár kielégületlenségének első felszabadulását, s nyögdécselve elélvezett Kálmánchelyi úr finom nyelve alatt.

   Azt sem vette így észre, hogy a fiatalember letolta gatyáját, csak mikor felmászott, s felállt a díványra, s meglóbálta hatalmas, megmerevedett vesszejét a kisasszony arca előtt, siránkozó hangon könyörögve, hogy vegye a szájába.

   Sárika más körülmények között bizonnyal felháborodott volna, noha látott ilyesmit egy litográfián, s pozsonyi barátnője is mesélte mint szopogatta egy fiatal henteslegény vesszejét, míg az orcátlan gazember a szájába nem spriccelt. Így mondhatjuk, Sárika felvilágosult volt e téren, s mivel Kálmánchelyi urat tiszta embernek látta, ki valamely kellemes kölnivíztől illatozott, ennek okán megmarkolta annak péniszét és a szájába vette.

   Hamar megtanulta kezelni a kisember testét, ki minden fogásnál és simogatásnál másként viselkedett. Ha Sárika megmarkolta a heréit, akkor megmerevedett, ha kivette szájából a vesszőt, s kezével rázogatni kezdte, zihálva ernyedt el, így a kisasszony nagy élvezettel irányította, mígnem eszébe jutott a spriccentés.

   Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy Kálmánchelyi úr nem követel, hanem kér, s így a kisasszony immár határozottan utasította, hogy eszébe ne jusson a szájába spriccenteni. Kálmánchelyi úr hebegve tett ígéretet, s noszogatta a kisasszonyt, hogy a finom szopogatást abba ne hagyja, s biztosította őt, hogy e téren bármi áldozatra hajlandó, így Sárika megújult lelkesedéssel folytatta a kisember kezelését, feszólítva őt mellbimbóinak finom csipkedésére, mely felkérésnek a fiatalember eleget is tett, mígnem hörögve figyelmeztette Sárikát a közelgő spriccentésre.

   Sárika azonnal kivette szájából a vesszőt, megnyalta száját, s erősen koncentrálva jobb kezével hevesen rázogatta a meredező szerszámot, bal kezével keményen markolva a heréket. Kálmánchelyi úr férfiemberhez méltatlan sivalkodással lövellt Sárika gömbölyded melleire, ki elégedetten fejte tovább a vesszőt érezve, hogy az eredmény, javarészt az ő munkálkodásának gyümölcse. Kálmánchelyi úr végül elvágódott, mint a baknyúl, elheveredett a kisasszony lábánál, s azon vén kutyák tekintetével, kik odaheverednek gazdáik lábához, s hálatelt szívvel csorgatják nyálukat.

   Sárika is elheveredett a dívány hosszában, pihegett kissé és felszólította kutyáját, hogy nyalogass a lábát. A fiatalember a kisasszony vádlijának simogatása közben finoman szopogatta annak lábujjait, mit a kisasszony kacagva viselt mindaddig, mígnem kijelentette, hogy őnéki pisilnie kell, s Kálmánchelyi úr robogjon őmögötte, s hozza a bugyiját.

   A bugyit azonban nem vette fel, kiosontak az udvaron át az illemhelyre, s ha valaki látja a furcsa párt, a légben suhanó tündér Sárikát mezítelenül, s mögötte csatlósa, a lóbálózó bögyörővel, s női bugyival vállán Kálmánchelyit, ki szaporán szedi kicsiny lábait, bizonnyal ájultan rogy össze.

   Sárika belökdöste a fiatalembert, majd beriglizte az ajtót, nem is annyira azért, hogy valaki betévedjen, mint inkább Kálmánchelyi szökésének megakadályozása végett, ki zavartan pislogott ide-oda.

- Kegyelmed talán nem látott még pisilő úrinőt? - kérdezte Sárika kajánul, s a fiatalember habogva jelentette ki, hogy őnéki ilyen élményben még nem volt része.
- Akkor hát nézze, amint csurgatok - mondta Sárika és vesszejénél fogva közelebb húzta a fiatalembert.
- Ne féljen úgy az úr, inkább rázza fel a vesszejét, nekem már fáradt a kezem - Kálmánchelyi úr szót fogadva rázogatta a hímtagot, és Sárika a deszkán ülve térdén könyökölve figyelte élvezettel a pihegő fiatalembert, s annak egyre feszülő, fényesedő makkját.

- No induljunk befelé, lépkedjen kegyelmed szaporán, mert használni szeretném - s mielőtt kinyitotta volna a riglit, hatalmas cuppanós csókot nyomott Kálmánchelyi úr arcára, s megpaskolta a fenekét.

   Odabennt Sárika a dívány elé állt négykézláb, kezeit és fejét a díványra hajtotta, lábait szétvetette. Domborodó fenekét kinyomta, puncija szétnyílt kissé, s a fiatalembert elkapta ismét a hév, de mozdulni még nem mert.

- Azt szeretném, ha meghágna az úr, de előbb nyalakodjék kissé. - A fiatalember azonnal Sárika fenekéhez nyomta arcát és vadul nekiesett. Nyalogatta a punciját és a fenekét is, teljesen összenyálazva alfelét, mígnem Sárika, aki kezdett türelmetlenné válni, felszólította, hogy helyezze be a vesszejét, és tegye a dolgát legjobb tudása szerint.

   Ezután kis időre elszabadult a pokol. Kálmánchelyi úr belemarkolva a kisasszony fenekébe vadul döfködni kezdte, s szorgalmasan járatta vesszejét a kisasszonyban, ki megkérte a fiatalembert, hogy ha nem esik nehezére üssön néha a fenekére, s csípkedje kissé a mellbimbóit. Kálmánchelyi úr, hogy megfeleljen a felkérésnek szinte ráfeküdt Sárikára, hogy elvégezhesse a csípkedést, s vadul lihegve tömte a kisasszony ágyékát.

   Sárikát néhány perc alatt ismét elérte végzete, s a kielégülés gyors hullámokban felőrölte őt. Kálmánchelyi úr is lassított, de valamiben igen törhette a fejét, mert kivette Sárikából a veszejét, s önkívületben próbálta betömködni a kisasszony fenekébe.

   Elképzelhető, hogy korábban, vagy kissé később a kisasszony elviselte volna a kísérletezést, jelen állapotában azonban felbőszítette a turpisság, lecsúszott Kálmánchelyi úrról, és jobb kezével hatalmas pofont helyezett el, minek következtében a kisasszony befordult gyűrűje érdekes kereszt alakú nyomot hagyott a fiatalember bal orcáján.

   Kálmánchelyi dadogva próbálta menteni baklövését, ám a kisasszonyt ez még jobban felbőszítette, így azután keresztben a térdére fektette az uraságot, s míg jobb kezével fenekelni kezdte keményen a kisembert, bal kezével alányúlva húzogatni kezdte a cseppet sem lankadó vesszőt. Kálmánchelyi először visítozott, majd lassan lihegéssé csendesedett, mire a kisasszony is áttette a hangsúlyt a fenekelésről a fejésre, jobb kezébe átvéve a vesszőt, ballal simogatta immár a fiatalember fenekét, ki egy minutumon belül ismét spriccelni kezdett, mely nagy hévvel töltötte el Sárikát.

- Most azután takarítson fel maga után az uraság, ha már ilyen disznó módon ide spriccentett... - szólt vidáman Kálmánchelyinek, ki a templom harangjának szavára megjegyezte, hogy mindkettőjüknek igyekeznie kellene, mivel a Mester már a pályaudvaron lehet.

   Sárika felöltözött anélkül, hogy megmosakodhatott volna, s a combján csorgó - avatatlan szemnek észrevétlen - nedvek őrjítő vidámsággal töltötték el. Kálmánchelyi királynőhöz méltó őszinte hódolattal csókolt kezet Sárikának és igaz szívvel biztosította őt arról, hogy bármire hajlandó a kisasszony kegyeiért, akár az életét is áldozná, s a kisasszony elégedetten vette tudomásul, hogy az úr ott és abban a pillanatban ezt komolyan is gondolta.

   Ily módon búcsúzva Kálmánchelyi szinte elpárolgott az utca szürkülő homályában, s máris feltűnt a túloldali ssarkon a Mester, kezét a bal arcához szorítva fájdalmas arccal közölte, hogy Sopron óta kínozza őt egy hátsó fogának őrjítő fájása, s kéri a kisasszonyt, hogy köszönete mellett, mely barátjával történő napi elfoglaltságáért illeti, haladéktalanul menjen haza, mert szeretne mielőbb lepihenni, s másnap ne is jöjjön.

   A kisasszony őszintén sajnálkozva kívánt nyugodalmas pihenést, ám miközben a Mester, a kalapját fogasra tette, elvette kezét bal arcáról, hol Sárika - és erre azóta is megesküszik - megpillantotta gyűrűjének pofon adta nyomát. A vénember, aki eladta lelkét az ördögnek, vagy tán maga az ördög, ismét tréfát űz vele? Vagy a lámpák táncoló fénye kápráztatta el, hogy ily módon nyugtassa meg lelkiismeretét?

   Soha nem tudta meg, mert aznap a Mester már nem vette el fájdalmas fogáról a kezét, és a kisasszony nem merte húzni leskelődéssel az időt, mivel a Mester láthatóan türelmetlen volt. Így Sárika elbúcsúzott ismét és elindult haza.

   Hosszú hetek óta először feküdt le a kielégültség simogató ernyedtségében, s az átélt kalandok bizsergető forróságában. másnap majdnem délig aludt és úgy ébredt, mintha éveket fiatalodott volna. Mezítelenül főzte meg feketekávéját, néha felkacagott magában, és elhatározta, hogy új alapokra fekteti életét.